Alapvető sütési technikák, hibák és javításuk

Minden lövészeti sportban kulcsfontosságú a testünk feletti teljes kontroll. A fegyver sütése folyamán jelentkező leggyakoribb hibák hatványozottan érvényesülnek és fejtik ki negatív hatásukat.

Bármilyen fegyvert használhatunk, bármennyire is helyesen tartjuk, ha nem vagyunk felkészülve a lövéskor keletkező hatásokra, vagy nem gyakoroltuk be a fegyver helyes sütését szárazedzések keretében, hibázni fogunk. Szeretett sportunk jellegéből adódóan pedig, rengeteg lehetőséget találhatunk, amit hibáztathatunk természetesen magunk helyett.

A legfontosabb természetesen, hogy fegyverünk a lehető legpontosabban össze legyen hangolva ergonómiai adottságainkkal, a használt lőportöltettel, lövedékkel. Érdemes igénybe vennünk tapasztaltabb lövésztársaink segítségét, esetleg belövő állványon tesztelni fegyverünk szórását. Ha mindezzel megvagyunk, elkezdhetjük tökéletesíteni sütési technikánkat.

 

A helyes sütés

A helyes sütés 4 legalapvetőbb eleme:

 

1. helyes testtartás: A helyes testtartás megtalálása azért fontos, hogy a sütés pillanata utáni időszakban, míg a lövedék a csőben megteszi útját, célon tudjuk tartani fegyverünket. Ez csak akkor lehetséges, ha testünk a lehető legtermészetesebb, izom feszültségektől mentes helyzetben van a lövés pillanatában. E helyzet megtalálását rövid próbálkozással a legegyszerűbb megtalálni: helyezkedjünk el a megszokott célzó pozícióban, majd hunyjuk be szemünket, és a lehető legjobban csökkentsük az izomfeszültséget. Ha a fegyver csöve bármely irányban elmozdul a célról, korrigáljuk testtartásunk megváltoztatásával. Ez többnyire horizontális (vízszintes irányú) kitérést eredményez, melyet lábaink pozíciójának változtatásával korrigálhatunk.

 

2. A fegyver helyes kézben tartása: Csak úgy, mint a testtartás esetén, a fegyver fogásának megkeresése is egyéni próbálkozás eredménye. A cél az izomfeszültség nélküli, kényelmes fogás. A sütő kéz esetében figyelnünk kell arra is, hogy a mutatóujj szabadon mozoghasson, és kényelmesen az utolsó ujjpercünk érje el az elsütőbillentyűt. Álló puska lövészet esetén a tartó kéz pozícióját úgy kell beállítanunk, hogy a lehető legkevesebb izommunkát igénylő tartást megtaláljuk. A legtöbbek által preferált tartás pontlövészetre így a csípőre helyezett könnyökkel támasztott tartás, mely magasságát a tenyér hüvelyk és középső-mutató ujjának összezárásával vagy szétnyitásával állíthatjuk. Álló pisztolyos lövészet esetén nagyon fontos a markolat helyes kialakítása (alakja, anyaga, stb), az elsütőbillentyű megfelelő pozíciója, amik a  fegyver helyes megfogását és tartását biztosítják.

Figyeljünk arra, hogy a tartás magasságát se izommunkával akarjuk beállítani, mivel a sütés pillanatában izmaik azonnal relaxált állapotba akarnak majd kerülni, minek következtében a cső ez esetben is le fog térni a célról.

 

3. helyes légzés: A lövés leadásának ritmusa nagymértékben függ a helyes légzés megtalálásától. A közhiedelemmel ellentétben nem visszatartott lélegzet mellett kell leadni a lövést, mivel a légcsere megszakítása miatt jelentkező fokozott légzési inger a szervezet szempontjából stressz helyzetként jelentkezik, s így lehetetlenné teszi a pontos célzást. A legcélravezetőbb, ha folyamatos be- és kilégzés mellett tanulunk meg lőni.

A helyes lövész szekvencia:

ˇ         belégzés (közben célra emeljük a fegyvert)

ˇ         lassú kilégzés (közben célzás)

ˇ         lassú, kontrollált sütés

ˇ         kilégzés (fegyver továbbra is a célon)

ˇ         belégzés (fegyver leengedésével)

Ha a lövést nem adjuk le, úgy a szekvencia végén egy (vagy a pihenéshez szükséges) teljes ütem kihagyása után kezdjük el. Ne tartsuk a kilégzési periódus vége utána fegyvert, tanuljuk meg nem ellőni a lövést, ha a kezünk már remegni kezd vagy látásunk veszt tisztaságából a hosszú célzási idő miatt.

 

4. Az elsütőbillentyű helyes kezelése: A helyes sütési mozdulat az egyik legfontosabb feltétele a szabadon mozgó mutatóujj. A sütést mindig az utolsó ujjpercünkkel végezzük, figyelve arra, hogy az ujj közben ne érjen hozzá az agyazáshoz. A sütés folyamata lassú, folyamatos húzás legyen. Ne akarjuk hirtelen, kampányszerű húzással megkeresni fegyverünk sütését. Ne akarjunk "pillanat felvételként" azonnal rásütni, ha úgy érezzük egy pillanatra összeállt az irányzék és célkép. Általában ilyenkor követjük el a rámarkolásból és bebólintásból adódó legnagyobb hibákat.

Engedjük, hogy fegyverünk magától süljön el, amikor ő akar a kiegyensúlyozott, folyamatos húzás hatására. Gyakorolni kell szintén, hogy ne ijedjünk meg az elsütő mechanizmus megmozdulásától, zajtól és visszarúgástól, mert amíg a lövedék a csőben van, ki tudjuk téríteni a helyes irányból a nem akart mozdulatokkal. Ez hatványozottan jelentkezhet nagy űrméretű, hosszú csövű fegyverek esetében.

 

Hogyan javítható a sütési hiba?

1. Jó fegyver, jó markolat, jó lőszer(jó töltet, jó lövedék).

2. Izomfeszültség mentes tartás.

3. A szárazedzés legyen a mindennapi gyakorlási rutin része.

4. Tudatos gyakorlás éles lőszerrel (felkészülés a fegyver mechanikai hatásaira, zajára, visszarúgására).

5. Visszarúgás és zajhatások maximális csökkentése (fülvédő, kisebb lőportöltet, stb).

6. A lövedék csőben töltött idejének lerövidítése (könnyű lövedékek vagy rövidebb cső).

7. Könnyen, súrlódásmentesen működő, gyors-, és precíz elsütőszerkezet (erős főrugó, schneller, könnyű kakas, rövid kakas út, stb).

8. Maximális összpontosítás, a célzásra, és a lövésre fordított figyelmünket semmi sem vonhatja el.

9. Nyugodt, kipihent állapot (talán ez a legfontosabb).

 

Leggyakoribb hibák és okaik

1. A leggyakoribb az akaratlan mozdulatok által okozott hiba.

2. Ugyan az a hiba, kiegészülve akaratlan előre irányuló vállmozdulattal. A lövész kompenzálni akarja a visszarúgást.

3. Helyes sütés, de helytelen tartás. A sütés pillanata után az izmok rögtön elernyednek és leengedik a fegyver csövét, még mikor a lövedék a csőben van.

4. Helyes a tartás, jó a célra tartás, de a lövész túl sokáig tartja a fegyverét az indokolatlanul hosszú célzás miatt, és a sütés pillanatára az izmok elfáradnak. Meg kell tanulni sütés nélkül letenni a fegyvert, ha az optimális célzási időt valamilyen okból meghaladta a lövész!

4. A sütő kéz a billentyű elhúzása közben görcsösen rámarkol az agyazásra (markolatra), vagyis nem csak a mutató új vesz részt az elsütésben.

5. A lövész a sütés után hátramozdítja a vállát. Ok, a helytelen tartás, a puska például nincs a vállba szorítva rendesen.

 

Készült Németh Balázs írása alapján